BODY AND BRAIN (B&B)

 

A weboldal írásos anyagaiból látni fogjátok, hogy az, amit az aikido ad, milyen mértékben szövi át az életet. A teljesség igénye nélkül ki fogok emelni néhány elemet, melyet az aikidoból és más harcművészetekből nyerhetünk, és melyek a B&B módszer gyerekekre szabott fejlesztési céljait is alkotják. Ezek a következők:

  1. Téri tájékozódás, térészlelés fejlesztése
  2. Verbális fejlesztés
  3. Testséma fejlesztése
  4. Egyensúly fejlesztése
  5. A finommotorika fejlesztése
  6. A nagymozgás fejlesztése
  7. Szem-kéz-láb koordináció fejlesztése
  8. Az alaklátás fejlesztése
  9. Az izomérzékelés fejlesztése
  10. A szociális készségek fejlesztése
  11. Kognitív készségek fejlődése

 

Bevezető

Számunkra úgy tűnik, hogy a távol-keleti harcművészeteknek rengeteg olyan értéke van, amiről nem beszélnek eleget, vagy, ha igen, akkor ezek az értékek nincsenek átültetve a gyakorlatba. Úgy döntöttünk, hogy számba vesszük és rendszerezzük, valamint a gyakorlatba átültetjük ezeket az értékeket. Azért tesszük ezt, mert sok dolog vált napjainkra fokozottan aktuálissá a mindennapokra nézve, és hiánypótlónak érezzük ezt a kezdeményezést, ezt a módszert, a B&B-t.

Ennek az írásnak az első részében azokról a fogalmakról fogunk beszélni, melyek a gyakorlatokban implicit módon, sokszor szimbolikusan jelennek meg, a második részben pedig azokról esik szó, melyekre direkt módon nem készültek gyakorlatok, de a mozgás jellege révén mindig jelen vannak a gyakorlásban.

 

Bizalom – felelősség

E két fogalom mindig együtt jár. Ha megbízunk valakiben, az a valaki onnantól fogva felelős azért, amit tud rólunk, tulajdonképpen felelős az irányába tanúsított bizalomért. Ha valaki megbízik bennünk, onnantól egy értéket bíz ránk, ami vagy ő maga, vagy valami, amit ő fontosnak tart. Egy társadalom, vagy bármilyen személyközi kapcsolat legalapvetőbb eleme, mely nélkül semmilyen rendszer nem tud hosszú távon működni.

A harcművészetekre általában jellemző az, hogy gyakorlás közben úgy kell bizalmat szavazni társunknak, hogy eközben semmire nincs garancia (pl., hogy megússzuk az edzést sérülés nélkül – egyébként eddig mindig sikerült J). Ez a jelleg talán az aikidoban érhető leginkább tetten, ugyanis a technikák végrehajtása közben nagyon sok olyan helyzet adódik, ahol át kell magunkat adnunk a másik félnek. Ezekben a pillanatokban jól érezhető, hogy ez kinek milyen mértékben okoz nehézséget, de most legyen elég annyi, hogy mind a bizalom adásárak, mind pedig a fogadására való készséget igen jól fejleszti az aikido – „lakossági” használatra a B&B.

 

Nyitottság – bátorság, merünk tanulni a hibáinkból

Nyitottság nélkül nincs tanulási folyamat. Ahhoz, hogy beengendjünk valamit, ki kell nyitnunk a csatornáinkat. Az, hogy mire nyílunk ki, függ a személyes környezetünktől, fogékonyságunktól, stb., de jelen esetben arról van szó, hogy a B&B-hez és általában a harcművészetek gyakorlásához ma el kell fogadni egy általános szabályt: a nem ártás, mások segítése az elsődleges, és az általános, emberi együttélést elősegítő értékeket tekintjük meghatározónak. Aki ezt nem tudja, vagy nem akarja elfogadni, abból sosem lesz harcművész – legalábbis az elmúlt évszázadokban a karizmatikus figurákra a fentebb említett szabály mindig érvényes volt.

A harcművészetek gyakorlása közben mindig fontos az alázat, mely segít befogadni az elhangzottakat még akkor is, ha azt nem hízelgő módon tálalják számunkra, valamint a kérdések feltevésére való képesség – merni kérdezni. Ha valamit rosszul tanultunk meg, vagy nem tanultunk meg, az hamarosan kiderül alkalmazás közben – ez rendkívül jó lehetőség a tanulásra csak úgy, mint az életben. A gyakorlás megtanít minket arra, ami az emberek többsége számára napjainkra valamiféle szégyellnivaló cselekvéssé vált – szinte csak saját hibánkból tanulunk (bár néha egy rossz mozgás végignézése is sok tanulsággal szolgál – értsd ezt az életre is).

Edzőtáborainkban jól megfigyelhető egy jelenség – már több, mint két évtizede figyelem -, az, hogy amikor lehetőségük lenne rá, az emberek nem kérdeznek attól, akitől tanulhatnának, hanem saját agyrémeiket erőltetik, rosszabb esetben tanítják is másoknak, miközben nem ezért vannak ott. Az életben is mindig azok voltak sikeresek, akik mertek kérdezni. Gondoljunk csak bele: Japán a háború után úgy vált fejlett gazdasággá, hogy mert kérdezni, és figyelt, majd pedig a másoktól tanultakat tökélyre fejlesztette szinten minden téren.

 

Elfogadás

Még egy olyan dolog, aminek híján van a világ. Nézzünk csak szét, mennyire így van ez szinte minden területén az életnek. A háborúk és az erőszak szinte mindig ennek hiánya miatt indul el. Sokszor pozíciónk – melyet szülőként, tanárként, főnökként sokszor nevetségesen komolyan veszünk – vélt fontossága miatt elfeledkezünk mások nézőpontjainak létjogosultságáról, és hajlamosak vagyunk a saját véleményünket, értékrendünket a másoké fölé helyezni. Ez sajnos nem csak nemzetközi, hanem kisebb társadalmi, családi szinten is rengeteg felesleges harchoz és szenvedéshez vezet.

A harcművészetek, és így a B&B gyakorlása közben ez esetben is analógiás úton tesszük magunkévá az elfogadást a mozgás jellege által. Aikido gyakorlás nincs elfogadás-befogadás nélkül egyszerűen azért, mert az aikido gyakorlásához ez a legalapvetőbb dolog, e nélkül nincs technika, hiszen a másik szándéka-gondolata, majd pedig cselekvése szükséges hozzá, amit mi tovább engedünk, miután befogadtuk azt. A technika végén közös nevezőre jutunk, melyben nem sérül a másik fél sem.

 

Együttműködés

A másik központi fogalom. Semmi nem sikeres mások nélkül, nincsenek egyszemélyes Megváltók, talán csak Chuck Norris. Ha megfigyeljük, ami és aki sikeres, az mindig együttműködés eredménye. Ma ez nehezen megy nekünk – gondoljunk csak a közlekedésre. Azok a kereskedők is csak hosszabb rövidebb ideig működnek sikeresen, akik a rövid távú, mások átverésén alapuló módszerrel dolgoznak. Még, ha sikeresek is adott esetben, még sikeresebbek lennének, ha változtatnának.

Az aikido és a B&B alapeleme az együttműködés. E nélkül nem is jön létre a technika. Mindkét fél egyformán kell hozzá, csak így lehet sikeres egy mozgássor. A mozgatott fél hozzájárulása lehet szolgai (túlságosan segítő), és opponáló (túl merev, ellenálló). A mozgató fél lehet túlságosan erőlködő (erőszakos), vagy túl lágy (karakter, tartás nélküli). Mindkét szerepet felváltva gyakorolva tanuljuk meg mindkét szerepet, mely bensővé válva aztán az életben is segít minket és a körülöttünk lévőket.

 

Önreflexió – önkritika

Az előzőek következménye, folyománya, egyben elengedhetetlen a harmonikus együttéléshez – értsük ez alatt annak bármely típusát. Minek a hiánya ma a legborzasztóbb? Talán ennek hiánya. Rengeteg példát említhetnénk, de a több évezredes meditációs vagy éppen harci gyakorlatok mind erre irányulnak valójában – saját magunkra. Akár a légzésünkre, akár a tartásunkra, vagy a mozgásunkra figyelünk, minden esetben arról van szó, hogy magunkon akarunk változtatni, magunkon dolgozunk pillanatról pillanatra.

A világban sincs másképp – valójában nincs más lehetőség. Csak mi magunk vagyunk azok, akihez közvetlen hozzáférésünk van, és környezetünket is csak akkor tudjuk megváltoztatni, ha magunkon már eleget dolgoztunk hozzá, mert akkor látjuk meg azt, hogy mihez kell hozzányúlnunk, mi a helyes módszer. Ha szétnézünk, azt látjuk, hogy a világban pont az ellenkezője zajlik. Miért van ez? Azért, mert ebben szocializálódtunk, ebben nőttünk fel, senki nem mondta még nekünk, hogy ezt nem így kell csinálni. A keleti társadalmak kultúráján jól látható, hogy mennyire nem ennek mentén gondolkodnak. A mi kultúránkra sokkal inkább jellemzőbb a másokra mutogatás, és a hibák rajtunk kívül, jellemzően valaki másban való megtalálása. A nyugati pszichológiának már régóta megvan erre a maga fogalma: projekció. Kisebb-nagyobb mértékben ezt csináljuk mi is minden nap, csak önkontrollunkon múlik, milyen mértékben…

Jut eszembe önkontroll! Volt már valaki nyugodtabb attól, hogy elszámolt 10-ig? Ez nem a helyes út, mert nyeléssel jár, elnyomással, elfojtással. A helyes út a helyzet megértése, és eltűnik a harag, indulat. Ez azért fontos nagyon, mert bemerevíti és rendkívül kontraproduktívvá teszi a mozgást és a gondolkodást. Erről majd még beszélünk…

 

Asszertivitás

Az asszertivitásra – azaz a mások érdekeinek elnyomása nélküli önérvényesítésre – való képtelenség mögött az esetek többségében az önbizalomhiány áll. Önbizalmunk abból fakad, hogy az élet kihívásaira bátran reagálunk, ezekben megméretjük magunkat, és ennek végén legrosszabb esetben is elmondhatjuk azt, hogy bele mertünk állni, tehát bátrak voltunk. Nagyon könnyen lehet az az eredmény, hogy sikeresen kiálltuk a próbát, ebben az esetben pozitív a visszacsatolás – jók vagyunk. Ha az élet visszaigazol,az nagyon komoly hajtóerőt ad, de ehhez mindig kockáztatni kell. Sáfár sensei, idős, de nagyon energikus karate mesterünk szokta mondani: „Gyerekek! Ha ez könnyű volna, mindenki ezt csinálná.” Ez számunkra annak mottója, amiről fentebb írtam.

A harcművészetekben csak az asszertívan végrehajtott akciók működőképesek – más opció nincs. Jókor elindulni és jókor megállni – olyan kifejezések, melyek segítenek nekünk az életben is megtalálni a helyünket – de ehhez csak a gyakorláson keresztül vezet az út, könyvből meg netről nem megy.

Nyíltság – sikeres kapcsolatok

Ha nem nyíltan élünk-kommunikálunk-viselkedünk, az emberek csak ideig óráig maradnak mellettünk, akik pedig tovább, azok csak azért, mert ők is ilyenek. Nem éri meg hosszú távon, de nem ezért fontos ez. Nagyon bölcs mondásnak tartom ezt: „Szóból ért az ember!” Minden más csak játszma, vagy kiegészítő. Ez még akkor is így van, ha a nonverbális információk hangsúlyosabbak, mert ideális esetben azok összhangban vannak a mondottakkal. A nem nyílt módon való viselkedés előbb-utóbb rossz következményekhez vezetnek, példának a pszichoszomatikus betegségeket hoznám. Ezek jó része valamilyen módon ezzel kapcsolatos. Tévesen azt hisszük, hogy a nyíltság elüldözi mellőlünk az embereket, holott csak azokat üldözi el, akik a nyíltságot nem kedvelik. Úgy gondolom, értük nem kár – egyébként is fontosnak tartom kiemelni, hogy lényegesen több embert tartunk magunk közelében ilyen-olyan okból, mint kellene, de ebbe most nem megyünk bele mélyebben…

AB&B-ben és a harcművészetekben is alapvető a nyílt végrehajtás. Afféle „mindent vagy semmit” attitűd ez. Ez még azokból az időkből való, amikor a hezitáláson az életünk múlhatott. Ma kisebb a tét, de nem lényegtelen. A hezitálás sok esetben a szenvedésünket hosszabbítja meg – legyen szó bármiről is -, a budo gyakorlása ez ellen hat, azonnali gyors döntésekre kondicionál minket, nyílt tekintettel előre nézve. Éppen tegnap szóltak rám edzésen, hogy a fejemet sokszor nem fordítom teljesen arra, amerre dolgozok.

A testtartás = hozzáállás

Szóval figyeljük meg testtartásunkat és testi működésünket különböző helyzetekben, ez kulcsfontosságú lesz, de erről is majd később…

 

Tudatosság – minden nap egy új kezdet, sosincs vége a gyakorlásnak (sosem vagyunk „készen”)

Mindennek az alfája és omegája meglátásunk szerint. Ma keveset beszélnek róla a pszichológiában is, bár a Mindfulness (tudatos jelenlét) megjelenésével ez talán kezd változni.

Élményeink azért nem teljes értékűek, reakcióink azért tompák, gondolataink és érzéseink azért lehetnek zavarosak és fájók, mert ezt nem értjük. Azért nem értjük, mert erről még soha nem beszéltek nekünk, nem is tudjuk, mit kellene érteni. A velünk történő rossz dolgoktól menekülni akarunk, megszűntetni őket (akkor is, ha az lehetetlen – ezzel plusz szenvedést hozzáadva ahhoz, ami már amúgy is rossz), a jó dolgokat pedig nem éljük meg, mert figyelmünk rossz beidegződés miatt elsiklik felettük, így azok élményértéke a semmibe vész. Nem is furcsa, hogy így a rossz dolgok érzékelése kerül túlsúlyba, hiszen azok jellemzően nem igényelnek odafigyelést. Egy fájó fog eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy ne lehessen elsiklani felette. Nem véletlen tehát a valóság irreális, a rossz irányába torzító érzékelése, ami pedig a tudatosság renyhesége miatt történhet meg, ill. azért, mert tudatosságunk nem a megfelelő irányba aktív.

A meditáció és a harcművészetek gyakorlása is a tudatosság fenntartásáról és annak megfelelő irányba való irányításáról szól. Ez is csak egy olyan dolog, amit gyakorolni kell, de, ha felismerjük fontosságát, nem is akarjuk ezt többé háttérbe engedni. Edzés közben sérüléshez, és felesleges, tanulással nem járó gyakorláshoz vezethet a tudatosság elengedése. A Mindfulness automata üzemmódnak nevezi azt, amikor „zombi” módjára működünk a mindennapokban. Erre a működésmódra is szükség van a mindennapokban, félreértés ne essék, hiszen a panelek és automata forgatókönyvek mindig energiát takarítanak meg nekünk, a gond akkor van, ha nem tudunk különbséget tenni aközött, hogy mikor van, és mikor nincs erre szükség, vagy, ha nem is tudunk egyáltalán az e két dolog közti különbségről.

Azokban a pillanatokban, amikor érzelmi-gondolati világunkat az automata üzemmód uralja, akkor tulajdonképpen nem élünk. Abban az időtartamban nem élünk, nincs maradandó élményanyag, nincs élet (él-et; az „élés” eredménye).

Sokan azt mondják, a BUDO (hagyományos, japán eredetű harcművészetek összefoglaló neve) maga az élet.

 Azt is mondják, hogy a kard ma az életet kell, hogy védje. Az aikido kardja (aiki-ken), és a B&B módszere is az életet védi azáltal, hogy létrejönni segíti azt.